Mitől fogja azt érezni a másik, hogy melletted biztonságban van? A kifinomult, békés kommunikáció és viselkedés még nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban biztonságos kapcsolatok vesznek körül, amelyekben nem működnek elhárító mechanizmusok.
A Biztonságos kapcsolatok című bejegyzésben írtam a megfelelési vágyról, a kritikáról és a meghallgatásról. Abban még nem tértem ki a düh jelenlétének mértkére, ami szintén nagyban befolyásol téged abban, hogy mennyire mered beleengedni magad egy kapcsolatba. Most arra gondolhatsz, hogy általában azt figyeled és az alapján döntesz, hogy a másik, hogyan tudja kezelni indulatait és ez igaz, azonban nem csak erről van szó. Az is befolyásolja döntésed, hogy a másik mennyire ingerli a benned lappangó sérelmeket, fájdalmakat és ezáltal a dühöt (korántsem biztos, hogy szándékosan, de gyakran a szándékosság is előfordul, főleg "mérgező" kapcsolatokban) és azt te hogyan kezeled.
Már írtam a düh testi aspektusairól és néhány kezelési technikát is megismerhettél. Most arról olvashatsz, hogy az emberi elme milyen mechanizmusokat használ a düh csökkentésére, a következő bejegyzésben pedig majd arról, hogy a tudatos figyelem gyakorlásával mit tudsz tanulni ettől az érzelemtől.
PFA (Psychological First Aid - Pszichológiai elsősegély) és traumaérzékenyítő képzéseken mélységében beszélünk arról, hogy mi történik az agyban feszültség hatására és fogok is erről még írni. Ide most csak érintőlegesen hozom be, mert fontosnak tartom.
Dr. Peter A. Levin, amerikai pszichoterapeuta és traumakutató kutatásai szerint fenyegetettség hatására (ide tartozik a düh, éhség, szexuális vágy és az az állapot is, amikor tartósan nem érzed magad érzelmileg biztonságban, nem mersz önmagad leni egy kapcsolatban) agyunk ösztönös része aktiválódik, amelyet a tudatos elme nem tud irányítani. Ez a terület felelős az üss, fuss, lefagyás és hízelgés automatikus reakciókért.
Mivel úgy vagyunk megalkotva, hogy a test épségének és a személyiség egységének védelme mindenek felett elsőbbséget élvezzen, automatizált, tudatos irányításunktól független folyatok működnek bennünk.
Akár fizikai, akár mentális veszélyeztetettségről beszélünk, a szervezet az ösztönös folyamatok lefuttatásához óriási mennyiségű energiát termel, amellyel készenléti állapotot idéz elő. A készenléti állapot akkor múlik el, ha a sok energia kiürül a testből.
Megfigyelték, hogy az állatok minden esetben levezetik ezt a többletet, az embernél azonban az agy kognitív, racionális gondolkodásért felelős része meggátolja az ösztönös reakciók működését, ezzel együtt pedig a felgyülemlett energia kiürülését, ami így megreked az idegrendszerben. Levin szerint ez lesz a trauma, ami később tüneteket képez. Ha spirituális szemléletű vagy, akkor ennek ismeretében gondold végig az energiablokkok és az energiaközpontok működését.
Furfangosan gondolkodsz, ha felvetődik most benned a kérdés, hogy ha azt írtam, hogy az ösztönös reakciókat agyunk azon része irányítja, amelyre nem vagyunk hatással, akkor hogy lehet, hogy a racionális gondolkodásért felelős rész mégis megakadályozza a többletenergia kivezetését. Megragadtad a lényeget. A keletkezést nem tudja megakadályozni, de el tudja nyomni és le tudja állítani a folyamatot, azaz a kiürülést.
Hozok neked két példát:
Biztosan megtapasztaltad már, hogy felébredt benned a düh és nem tudtad kiadni. Felbosszantott a gyerek, de nem akartad leordítani a fejét, mert tudod, hogy az nem róla szólna, hanem rólad és nem jelent megoldást. Ehelyett csak annyit mondtál, ok, te tudod, csinálj, amit akarsz, majd valahogyan elterelted a figyelmed. Ekkor leállítottad a folyamatot és nem mellesleg a gyerkőcben bűntudatot keltettél.
Az is lehet, hogy nagyon szeretted volna meglepni a párod, izgatottan készültél, beleadtad minden tudásod és ő nem úgy fogadta, ahogyan szeretted volna. Te megértő voltál és szerető partner, azt mondtad, semmi baj és csendbe burkolództál. Ekkor elnyomtad a benned keletkezett dühöt és még benne is bűntudatot keltettél.
Mindkét esetben megjelent az ösztönös érzelem, a test érzékelte, akcióra készült, látszólag tudatosan döntöttél és leállítottad a folyamatot. A többletenergia benn maradt.
Észrevetted hogy utolsó mondatomba beiktattam a látszólag szót? Ha igen, még itt a figyelmed és ezért nagyon hálás vagyok neked, mert nagyjából 3 perce olvasod a bejegyzést. Ha nem, akkor most hozd vissza a figyelmed, mert itt következik egy újabb csavar. 😉
Énvédő mechanizmusok
Először egy rövid, tudományos alapokon nyugvó, magyarázó rész következik. Ezt azért hozom ide, még mindig csak leegyszerűsítve, hogy megértsd, mennyire fontos szerepet játszanak ezek a mechanizmusok kapcsolataink működtetésében. Ha a most sietsz, ezt a részt ugord át és a kép alatti szöveggel folytasd az olvasását.
Csaknem 100 évet kell visszaugrani az időben ahhoz, hogy megemlítsük S. Freud nevét, aki elsőként inspirálta a tudományos életet arra, hogy foglalkozzon a tudattalan tartalmakat védő elhárító mechanizmusokkal. Leegyszerűsítve, ő azt állította, hogy az emberben keletkező feszültség az ösztönén (ID - "Ezt akarom csinálni") és a felettes én (superego - "Ez most nem lehetséges") konfliktusából ered, amely kavalkádban az EGO ("Köthetnénk kompromisszumot?) igyekszik eligazodni úgy, hogy a személyiség (énkép, önbecsülés) ne sérüljön. Állítása szerint az ösztönénben elsősorban szexuális és agresszív ösztöntartalmak vannak és ezek megnyilvánulásait hárítják el ezek a nem tudatos, automatikus érzelemszabályozást végző mechanizmusok. Nagyjából 45 évvel később, G. E. Vaillant, amerikai pszichiáter ezt kibővítette azzal, hogy ide tartoznak a külső fenyegetések és a zavaró belső állapotok által keltett félelmek is. Munkájukból kiindulva P. Cramer, amerikai klinikai pszichológus és a Williams College professor emeritusa kutatásai szerint, az elhárító mechanizmusok funkciója a gondolatok vagy érzelmek tudatos megélésének módosítása annak érdekében, hogy az elviselhetetlen érzelmeket el tudjuk viselni.
Ma a tudományos világ 30 énvédő mechanizmust tart számon, amelyek működési rendjét ismeri. Ebből én 3 olyat mutatok most neked, amelyek konkrét kapcsolatban állnak a dühvel és nagyon gyakoriak a kapcsolatokban.
Tagadás
A tagadást választod akkor, amikor az eseményhez kapcsolódó nehéz és fájdalommal járó érzelmeidet, jogos szükségleteidet és vágyaidat jelentéktelenné minősíted. Amikor egy élethelyzetben csak a szépet és a jót látod, kerülve annak komplexitását. Például egy veszteségen gyorsan felül tudsz emelkedni és nem adsz teret az elgyászolásnak, lecsengésnek, megértésnek. Legyen szó akár haláleset, akár válás, akár munkahely elvesztéséről.
Tagadás az is, amikor nem veszed figyelembe, hogy túlhajszolod magad, megaláznak, akár érzelmileg bántanak, kihasználnak. Amikor szükségleteid és vágyaid nem teljesülnek. Nem azt tagadod, hogy az esemény megtörtént vagy történik, hanem azokat az érzéseket, szükségletek és vágyakat, amelyek természetes módon egy ilyen élethelyzetből benned megszületnek. Ezeket valóban nehéz meglátni, megdolgozni, integrálni magadban, és érthető, hogy tudattalanul is ezt választod. A hétköznapokban azt tapasztalhatod, hogy amikor egy inger emlékeztet az élethelyzetre, akkor benned felkel a düh. Ha valaki szóbahozza a témát, vagy csak hasonló témát, azt te igazságtalan vádként élheted meg, ami természetes, hiszen te döntéseden kívül távolságot szeretnél tartani a megtörtént esemény és önmagad között. Ebben az estben a düh arra szeretné felhívni a figyelmed, hogy van valami, amit tagadsz. Például nem látod, nem tudod érvényesíteni a szükségleteidet.
Idealizáció és leértékelés
Teljesen természetes és szükségszerű, hogy gyermekként idealizálod a szüleidet. A kamaszkor az a kapu, amelyen belépve ez a meggyőződés megindul a változás útján. Csakhogy, ha gyermekként nem tudott benned kiépülni egy egészséges önbecsülés, óhatatlanul is azt fogod keresni, ahhoz fogsz kapcsolódni (ember, eszme, ügy, tan, viselkedés, szakma), aki/ami mellett biztonságban érzed magad (fontos, hogy érzed, ez nem biztos, hogy valós). Olyan valakit/valamit fogsz keresni, aki/ami szerinted tökéletes, nem hibázik, tévedhetetlen, legjobb. Alacsony önbecsülésed azt mondja neked, hogy egyedül nem tudsz érvényesülni, kell hozzá valaki vagy valami, aki/ami felemel és megtart. Akár egy rendszer. Biztosítja, hogy nem éled meg a szégyent. Ezzel még önmagában nem is lenne semmi baj. A probléma ott kezdődik, hogy az idealizációval együtt jár a leértékelés is. Tehát vagy mást vagy magadat kell leértékelned ahhoz, hogy meglegyen a páros. Ha mást értékelsz le (ember, eszme, ügy, tan, viselkedés, szakma - általában azonos természetű ellentétpár), ahhoz, hogy fenn tudd tartani ezt a fantáziád, megszületik benned a düh, ami táplálja azt. Ha önmagadat értékeled le, azért születik meg benned a düh, mert nem érvényesíted a saját szükségleteidet, vágyaidat, lenézed magad és még lehet ettől árnyaltabb, de szerintem első szusszanatra ennyi is pont elég. Egy gyakori példát hoznék ide neked: azok, az emberek, akik idealizálják a párjukat, gyakran önmagukat értékelik le és azok az emberek, akik idealizálják önmagukat, gyakran a párjukat értékelik le. Akármelyik megjelenik, ott lesz az ellentéte is. Ha ilyennel találkozol, jusson eszedbe, hogy mindkét eset elhárító mechanizmus (néha sajnos annak patológiás működése), ami arra szolgál, hogy egy sokkal nagyobb fájdalommal való szembesüléstől védje meg gazdáját.
Projekció - kivetítés
Nagyon trükkös énvédő mechanizmus, mert elhiteti veled, hogy ami benned van, az gyakorlatilag a külvilágból érkezik. Valójában a saját fel nem ismert érzelmeidet, vágyaidat véled felfedezni a másikban. Mivel önmagadban nem látod meg, úgy érzékeled, hogy csak a másikban van és ő árasztja feléd. Azért kapcsolódik a düh témájához, mert a belső dühvel nem egyszerű találkozni. Sokminden hozzájárulhat ahhoz, hogy ne engedd meg magadnak a düh megélését. Például az is, hogy nincs rá megfelelő megküzdési stratégiád és eddig azt láttad, hogy a düh megélése csak romboló lehet.
Amikor a kivetítést választod, környezetedet irritálhatja, hogy rosszul látod őket és emiatt lázadhat vagy akár el is távolodhat tőled.
Nagyon fontos tudni, hogy az énvédő mechanizmusokat attól függően használod, hogy mennyi benned a szorongás, belső konfliktus és milyen az önbecsülésed. Gyakran nem is csak egyet alkalmazol egyszerre. Elsősorban úgy érdemes rájuk tekinteni, mint együttműködő partnerekre, segítőkre. Miközben megvédenek téged egy olyan belső miliőtől, ami számodra fájdalmas lenne, jelzik is, hogy van a háttérben valami, amivel nem foglalkozol. Az a valami pedig előbb vagy utóbb ártani fog neked.
Bónusz tipp
Minél inkább kapcsolatba tudsz kerülni önmagaddal és a tökéletesség helyett az önelfogadásra törekszel, emellett megtanulod meglátni érzelmeid mögött a valós szükségleteidet, felvértezed magad érzelemszabályozást, békés kommunikációt és öngondoskodást támogató eszközökkel, annál kevésbé kell a belső világodat automatizált mechanizmusoknak megvédenie.
Amikor egy érzelmi élményt három szinten is meg tudsz tapasztalni, meg tudsz élni
kognitív szint - érzelem pontos megnevezése (dühös vagyok),
fiziológiai szint - testérzet megfigyelése (emelkedett pulzus, végtagok feszülése),
motorikus szint - mozgásra késztető inger (legszívesebben földhöz vágnám a...),
csökkented az énvédő mechanizmusok beavatkozását a folyamatba.
Jusson eszedbe, hogy az énvédő vagy védekező mechanizmusok segítenek neked elkerülni a szorongást és fenntartani az önbecsülést.
Hamarosan jön a sorozat harmadik rész. Az oldal alján megtalálod hogyan kaphatsz értesítést az újabb bejegyzések megjelenéséről. Ha az első részt nem olvastad, ITT megteheted.
Köszönöm, hogy itt vagy és elolvastad. Nem vagy egyedül!
Várlak szeretettel egyéni konzultációra, ahol megtapasztalhatod azt a biztonságos teret és kapcsolatot, amelyben önmagad lehetsz.
A cikk tájékoztató jellegű. A teljesség igénye nélkül hívja fel a figyelmet az elhárító mechanizmusok működésére és nem alkalmas diagnosztizálásra.
Felhasznált irodalom:
Cramer, P. (2002). Defense Mechanisms and Physiological Reactivity to Stress. Journal of Personality, 71, 221-244.
Cramer, P. (2006). Protecting the self: Defense mechanisms in action. New York: Guilford Press.
Freud, S. (1926). Inhibitons, symptoms and anxiety. Standard Edition. Vol. XX. London. Hogarth Press.
McWilliams, N. (2011). Psychoanalytic Diagnosis: Understanding personality structure in the clinical process (2nd ed.). New York: Guilford Press.
Vaillant, G.E. (1971). Theoretical hierarchy of adaptive ego mechanisms: A 30-year follow-up of 30 men selected for psychological health. Archives of General Psychiatry, 24, 107-118.
Vaillant, G.E. (1994). Ego mechanisms of defense and personality psychopathology. Journal of Abnormal Psychology, 103, 44-50.
Vaillant, G.E. (2000). Adaptive mental mechanisms: Their role in a positive psychology. American Psychologist, 55, 89-98.
Valiente, C., Eisenberg, N. (2006). Parenting and Children's Adjustment: The Role of Children's Emotion Regulation. In: Snyder, D.K., Simpson, J., Hughes, J.N. (eds). Emotion regulation in couples and families: Pathways to dysfunction and health. Washington, DC, US: American Psychological Association, 123-142.
Borítókép: Image by cookie_studio on Freepik