A kognitív disszonancia nem betegség, azonban folyamatos fennállása belső feszültséget tart fenn. Állandó, gyakran rejtett stresszforrás, ami hosszabb távon kihat a szubjektív jóllétre, a testi egészségre, a döntéshozatalra, rombolja az önbecsülést és a kapcsolatokat.
Még mindig az időszakos megerősítés témájához kapcsolódunk, ugyanakkor megengedheted magadnak azt a gondolati szabadságot is, hogy az alábbiakban leírtakat más esetekre is vonatkoztatod. A kognitív disszonancia olyan jelenség, amely mástól függetlenül is működhet bennünk akkor, amikor nem az értékrendünknek, hiedelmeinknek megfelelően cselekszünk. Leegyszerűsítve úgy is felfoghatjuk, hogy a gondolatainkkal ellentétesen viselkedünk. Eredményeképpen belső feszültség, aggodalom, megbánás, harag, bűntudat keletkezik bennünk.
(1) Tegyük fel, hogy elképzeléseid szerint a szeretetbe nem fér bele a bántalmazás. Még annyi sem, hogy kiabálsz a gyermekeddel. Mégis előfordul, hogy annyira feldühít egy helyzet, hogy már nem tudod szabályozni a dühödet és megemelt hangerővel leszidod, kérdőre vonod, kritizálod. Az is lehet, hogy a munkahelyi feszültséget nem tudtad elég jól és időben levezetni, aminek az a következménye, hogy hazaérve a gyermek mulasztására reagálsz az indokoltnál hevesebben.
(2) Olyan is előfordulhat, hogy a főnököd szokott megbízni olyan feladattal, amely nem egyezik az értékrendeddel, te félsz nemet mondani, így megcsinálod annak ellenére, hogy magadban nem értesz vele egyet. Például előnyökkel jár és a bizalmába fogad, ha a kollégáiddal folytatott beszélgetések bizalmas részleteit továbbítod neki. Értékrended szerint ez árulásnak, kibeszélésnek, pletykálkodásnak számít, mégis megteszed.
(3) Itt megemlítenék egy, a kamaszokat érintő nagyon gyakori példát, ami nagy károkat tud okozni bennük. Ha ebben nem vagy érdekelt, ugorj a következő bekezdésre. Amikor a kamasz a szülők között állandó feszültséget tapasztal, ugyanakkor a külvilág azt mutatja neki, hogy a jó családban nincsenek feszültségek (és a családon belül sem beszélnek vele erről), óhatatlanul is azt fogja közvetíteni a külvilág felé, amit az elvár, hiszen nagyon kellemetlen lenne számára kilógni a többiek közül. Nem fog benne tudatosodni, hogy másként beszél a szüleiről, mint ahogyan tapasztalja őket, mégis a belső rendszerében, az énképével összetűzésbe kerül. Belső megélése szerint hazudik. Ha erről az ellentmondásról senkivel sem tud beszélni, legalább egy valakinek nem mondhatja el a valóságot, akkor folyamatosan nőni fog benne a feszültség, ami kihat a viselkedésére, kapcsolataira és teljesítményére.
Leon Festinger amerikai pszichológus kognitív disszonancia elmélete szerint több stratégiát is alkalmazhatunk a jelenség miatt kialakuló belső feszültség kezelésére:
Megváltoztathatjuk a viselkedésünket, azaz összhangba hozhatjuk a gondolatainkkal, értékrendünkkel, hiedelmeinkkel: (1) Tanulunk hatékony stresszoldó és érzelemszabályozó technikákat, hogy ne kiabáljunk a gyerkőccel, (2) megtanulunk nemet mondani és kiállni az értékrendünk mellett, (3) az említett kamasz nyíltan beszélhet arról, amit a szüleivel kapcsolatban tapasztal (ehhez elég egy megbízható ember is, aki tud értőn hallgatni és nem minősít);
Átformálhatjuk, megváltoztathatjuk, akár le is értékelhetjük gondolatainkat, értékrendünket, hiedelmeinket: (1) néhányszor belefér a túlzott reakció, a szülő is emberből van, (2) nem nagy dolog a kollégáktól hallott bizalmas információkat elárulni a főnöknek, más is ezt tenné, (3) a kamasz normálisként értékeli a szülők közötti feszültséget (követendő mintaként fogadja el), hiszen más családokban is hasonló a helyzet (mivel a kognitív disszonancia mellett más érzések is megjelennek benne, ez nem mindig elég);
Megmagyarázzuk, hogy miért indokolt a gondolatokkal, értékrenddel, hiedelemmel ellentétes cselekvés: (1) az élet sem habostorta, nem kell mimózát nevelni a gyerekből, (2) ez szükséges ahhoz, hogy az ember haladjon a ranglétrán, (3) a kamasz elhiteti magával, hogy az ő családja más, különleges;
A kognitív disszonancia nem betegség, azonban folyamatos fennállása belső feszültséget tart fenn. Állandó, gyakran rejtett stresszforrás, ami hosszabb távon kihat a szubjektív jóllétre, a testi egészségre, a döntéshozatalra, rombolja az önbecsülést és a kapcsolatokat.
Most, hogy már ezt is érted, kapcsoljuk össze a kognitív disszonanciát az időszakos megerősítéssel.
Előző bejegyzéseimben írtam arról, hogy mit jelent az időszakos megerősítés (ITT) és hogyan okozhat függőséget (ITT). Azt írtam, hogy olyan jelenség, amelyben az elszenvedő ciklikusan, előre kiszámíthatatlan időközönként kap kellemes és kellemetlen érzéseket kiváltó visszajelzést ugyanattól a személytől. Mintha érzései hullámvasúton mozognának.
Az érzések mellett fontos szerepet kapnak a gondolatok is. A dühhel kapcsolatos bejegyzéseimben (ITT) írtam arról, hogy a testünk egy végtelenül intelligens rendszer, ami a kiegyensúlyozottságra törekszik. Amikor viselkedésünk eltér, ellent mond gondolatainknak, értékrendünknek, hiedelmeinknek, a testben feszültség, kibillentség keletkezik, amit nem szeretünk, tehát alapbeállításunk szerint akkor érezzük rendben magunkat és erre is törekszünk, ha ezek harmóniában vannak. Mondhatjuk azt is, hogy önazonosak vagyunk.
Az időszakos megerősítés célja pont ennek a harmóniának, nyugalomnak a kibillentése, a káosz megteremtése. Ha ugyanaz a személy, akitől az elszenvedő a szeretet várja, időnként csúnyán bánik vele, ha időnként figyelmes majd máskor észre sem veszi, ha időnként a kedvében jár, ismeri a gyengeségeit, máskor pedig pont azokat használja fel ellene, akkor az elszenvedő agya nem tudja eldönteni, hogy minek higgyen. Valójában milyen lehet az az ember, akivel kapcsolatban van. Ugyanez igaz akkor is, amikor neki más arcát mutatja, mint másoknak. Az időszakos megerősítésből fakadó kognitív disszonanciát az elszenvedő agya mindenképpen kezelni szeretné hiszen védi önmagát, azonban ez nagy erőfeszítésébe kerül. A fent leírt kezelési stratégiák miatt torzulhat az értékrendje, a hiedelmei. Olyan viselkedési formákat is „normálisként” fogadhat el, amelyek hosszútávon károsak lehetnek a számára.
Hogyan ismerhető fel az időszakos megerősítésből fakadó kognitív disszonancia?
Újra hangsúlyozom, hogy a kognitív disszonancia önmagában nem baj, nem betegség. Sőt, gyakran még segíthet is, hiszen néha az az ildomos, ha korrigálunk a nézeteinken, hiedelmeinken, viselkedésünkön. Rugalmasabbá válunk.
Akkor viszont már érdemes jobban odafigyelni rá és feltárni, szakember segítségét kérni, ha állandóan információk után kutatunk, állandóan meg akarunk magyarázni valamit. Egyik magyarázatról a másikra repülünk és nem találjuk a megnyugvást. Hétköznapi értelmezés szerint agyalunk. Túlzottan magyarázkodunk, állandóan bocsánatot kérünk. Egyszer ilyennek, másszor olyannak gondoljuk magunkat. Szégyent, bűntudatot érzünk. Azt érezzük, hogy kifáradtunk, mintha nem tudnánk alkalmazkodni. Mintha szinte sohasem lenne jó ahogyan gondolkodunk, ahogyan viselkedünk. Állandóan megkérdőjelezzük gondolatainkat, viselkedésünket. Folyamatos belső feszültséget, nyugtalanságot érzünk vagy túlságosan kivonjuk magunkat az életünkből. Mindent elfogadunk.
Mindenkinek vannak fekete foltjai, gondolkodásának olyan területei, amelyekre egyedül nem lát rá. Akár azért, mert automatikus énvédő mechanizmusokat használ, akár azért, mert a kognitív disszonanciát kezeli. Olyan ez, mintha a szekrényben csücsülve igyekeznénk meglátni, hogy milyen a szekrény külseje. Gyakran jól jön egy érzelmileg független, külső szakember, aki segít megvilágítani a sötét foltokat. Aki érti, hogy min mész keresztül és tudja, hogy nem azért változtál meg, mert gyenge vagy. Segítséget kérni bátorság, önmagad választása.
Köszönöm, hogy itt vagy és elolvastad. Az oldal alján megtalálod hogyan kaphatsz értesítést az újabb bejegyzések megjelenéséről.
Ha úgy érzed, hogy velem tudsz kapcsolódni, várlak szeretettel. ITT fel tudod venni velem a kapcsolatot. Nem vagy egyedül!
A téma folytatását ITT olvashatod.
Borítókép: Image by wirestock on Freepik