Erős NŐ

Tudom, hogy nem engedheted közel magadhoz a mély érzelmeidet. Nem "gondolhatsz nagyon bele", mert akkor összeomlik a rendszer. A körülötted működő rendszer, amelynek te vagy a motorja. Ha megengeded magadnak, hogy megéld a valódi, mély érzelmeidet, akkor elgyengülsz, kiesel a napi rutinból. Megijeszt, hogy lustának, tehetetlennek és magányosnak fogod érezni magad. Ez tényleg félelmetes.

​

Okos, ügyes, szorgalmas nők jönnek hozzám. Igazi varázslók, akik szinte minden akadályt le tudnak győzni. Azzal kezdünk, hogy mesélnek és én szívem minden szeretetével hallgatom őket. Ritkán tapasztalnak ilyen megszentelt figyelmet. Olyan teret, amelyben nincs ítélkezés. Ez már átöleli a lelküket. Onnan tudom ezt, hogy néhány alkalom után kimondják, a közös terünkben mernek "szétcsúszni". 

​

A női lélek sok mindent kibír - szokták mondani. Ez így van. Valóban sok hiányt, visszautasítást, csalódást, kudarcot kibírunk. Anyáink arra tanítottak, hogy ne panaszkodjunk. 

​

Tudod, szerintem amikor elmondod, hogy mi van benned, mit érzel, az nem panaszkodás. Mert nem arról mesélsz, hogy miben buktál el, hanem arról, hogy képes vagy felismerni a benned zajló folyamatokat. Képes vagy a saját érzelmeiddel kapcsolódni és átölelni őket. 

​

Amikor a közös terünkben "szétcsúszol", akkor a lelked fellélegzik. Valami felszabadul. Az elmédnek félelmetes lehet, de a lelked örül. Amikor elismersz magadnak egy érzelmet, amit oly nagy erőbefektetéssel igyekszel távol tartani magadtól, hogy észre sem veszed csak ettől mennyire kifáradsz, a távoltartásba fektetett erő elkezd neked dolgozni. Más minőségű erőre teszel szert.

Önismeretet támogató műhelyfoglalkozásokon foglalkozunk a szerepeinkkel. Ezt azért tartom roppant fontosnak, mert vannak olyan szerepek (vállalások), amelyeket nagyon szépen meg lehetne osztani másokkal, mégis a nők többsége egyedül vállal. Oka van annak, hogy miért teszik. Többször el szokott hangozni, hogy nem is tudnák másra bízni, megosztani vagy átadni, mert akkor rosszul éreznék magukat.

​

Őszintén hiszem, annak ismerete, hogy mit vállalunk be nőként, mit viszünk a vállunkon és hogyan vagyunk mi mindezzel, sokat tud segíteni nekünk abban, hogy felfedjük és átöleljük a hozzájuk kapcsolódó nézeteinket és érzelmeinket.

​

Hozok ide néhány szerepet, amelyek gyakran jelentkeznek a műhelyfoglalkozások során: anya, feleség, partner, házvezetőnő, barát, szerető, programszervező, vállalkozó, bíró, motivációs tréner, ötletgazda, egészségügyi nővér, szerelő, takarító, szakács, kertész, készletmenedzser, titkárnő, lelkigondozó, taxis, pénzügyi menedzser, nevelő, időgazdálkodó, oktatásszervező, lakberendező, forgalomirányító rendőr...

​

Ezek a szerepek tudnak megterhelőek lenni és általában hiányokat pótolnak. Tudnak nekünk segíteni énhatékonyságunk megélésében. Okosnak, ügyesnek, találékonynak érezzük magunkat általuk. Stabil építőkövei a jó vagyok érzésnek. 

​

A közös munka során abból indulunk ki, hogy minden szerep, amit bevállalunk, jár valami haszonnal. Valamilyen hiány behívja még annak árán is, hogy megterhelő lehet számunkra. Az ilyen hiányok általában gyermekkorban alakulnak ki és a szülői narratíva mentén igyekszünk pótolni őket. 

​

Hiszek abban, hogy minden hiány és szükséglet fontos és érvényes. Emellett azt is tudom, hogy amennyiben ismerjük és elismerjük a hiányainkat, már nincs szükség a gyermeki megoldásokra. Felnőtt állapotunkban találhatunk olyan megoldásokat is, amelyekkel fel tudjuk őket tölteni úgy, hogy az számunkra is könnyebb legyen. Kiteljesítsenek és ne kelljen értük áldozatot hozni.

Drágám, ha egy kapcsolatba mindig csak pakolsz és pakolsz - figyelmet, kedvességet, törődést (nem beszélve minden másról, ami "láthatatlan") - és közben reménykedsz, hogy majdcsak teszel már eleget ahhoz, hogy te is megérdemeld és megkapd, hamar kiégsz.

Igen, jól olvasod.... kiégsz!

​

A remény elfedi a szükségleteidet, így folyamatosan sérül a lelked. Legbelül minden nap elárulod önmagad.

​

Saját önmunkám során keményen szembe kellett néznem azzal, hogy valójában mindig az okozza a legnagyobb sérülést bennem, ha valamit meg lehet velem tenni.

Ha valaki kiabál velem és én tűröm, azt meg lehet velem tenni.

Ha valaki csak azt sorolja, hogy hol tévedek, keresi bennem a hibát és én tűröm, azt meg lehet velem tenni.

Ha valakinek nincs rám ideje és én türelmesen várok, hogy majd lesz, azt meg lehet velem tenni.

​

Érted Drágám? Erős vagy, mert sokat kibírsz és ez így is van. De ha sokat ki kell bírnod, megoldanod, figyelned, gondolatot olvasnod, akkor valójában ezt a hatalmas erődet saját magad ellen használod.

​

Mert időnként, amikor az erőd által felépített pajzson áttörnek a napsugarak, akkor tudatosodik benned egy-egy pillanatra, hogy valójában nem az fáj, hogy megteszi, hanem magadban csalódsz, hiszen nem képviseled önmagad. Veled ezt is meg lehet tenni, te ezt is kibírod. Ez az önmagadban csalódás, önmagad elárulása tud nagyon-nagyon fájni. Ahhoz, hogy ezt a fájdalmat ne érezd minden nap, hogy ne kelljen szembesülnöd azzal, hogy elárulod önmagad, belső rendszered sok erőt fordít arra, hogy elfedje..... így égsz ki és válsz a kapcsolatban "érzelmi hullává" - ahogyan egyik kliensem fogalmazta.

Drágám, kezdetekkor még nem kellett erősnek lenned. Az elején még tűnhetett úgy, hogy a gondolatolvasás művészetét gyakoroljátok. Aztán a közös életben egyre több feladatotok lett. A gondolatolvasást felváltotta a segítségkérés. Több kihívás, több apró napi döntés. Ez így rendben is van. Ez az élet.

​

Amikor arra kérem a klienst, hogy szálazzuk szét miért akar ő megoldani mindent is, miért érzi úgy, hogy neki kell mindent csinálni, gyakran kiderül, hogy már nem is kér segítséget. Mélyen dolgozik benne a csalódás.

​

Vannak tanult mintázatok, gyermekkori sérülések, amelyek behívják ezt a dinamikát, de most nem erről írnék. Inkább szeretnélek egy kicsit felmenteni. Azt szeretném, hogy a benned élő csalódást egy kicsit át tudd ölelni.

​

Szóval, biztos vagyok benne, hogy akármennyire is működött benned a megfelelés, a tökéletesség ideális képe, kértél segítséget. Valószínűleg kaptál is, de a segítséget dünnyögés, időhúzás, sóhajtozás, felületesség kísérte. Ezek apró jelek, amelyek indirekt módon közlik veled, hogy a másik nem örömmel segít.

​

Az is lehet, hogy meg kellett indokolnod, magyaráznod, hogy miért kérsz segítséget. Mintha bizonyítanod kellene, hogy nem buta, gyenge, ügyetlen vagy, csak már annyi mindent megcsináltál, hogy jól esne a terhet egy kicsit ketten vinni.

​

El tudom képzelni, hogy időről időre azt is érezhetted, hogy a másik annyira fontos dolgot csinál, annyira elfoglalt, hogy a te ügyed egyszerűbb az övéhez képest. Ezért szinte életképtelen vagy, ha nem oldod meg magad.

​

A csalódás napról napra épült benned, amit sokáig el tudtál kendőzni. Megnyugtatott a gondolat, hogy ügyes vagy, mindenre is van erőd. Hasznos vagy, sokat kibírsz. Rejtett belső hiányokat pótolt, régi, téves értelmezéseket követett a sikerélményed, elégedettséged.

​

Aztán egyszer csak azt vetted észre, hogy valami nem jó. Szinte teljesen egyedül vagy a napi ügyekben és az énhatékonyság élményének fenntartása már nem tölt fel téged. Valami másra lenne igényed, amit nehezen tudsz megfogalmazni, mert a felépített kapcsolati dinamika nehezen ad erre lehetőséget.

​

Erőssé váltál és közben elfelejtetted hol van a lágy nő, aki tud segítséget kérni. A belső rendszered roppant intelligens. Amire nincs szükség, ami nem kap ingert, azt leépíti. Feleslegesen nem használ erőforrásokat.

​

Állj meg időnként, beszélgess magaddal, figyelj arra, hogy hol csúszott el a normalitás érzékelése benned. Szeretnéd megélni a lágy nőt, de a hétköznapok az erőset kérik. Nézd meg mennyire igaz ez. Hol lehetne egy kicsit visszahozni a segítségkérést? Mit táplál benned az erős nő megélése és mi a veszélye a lágyság jelenlétének. Próbálj meg együttérezni magaddal. Keress öngondoskodó gyakorlatokat, amelyek segítenek közelebb lépni önmagamhoz. Keress olyan környezetet, amelyben lehetsz lágy.

​

A női minőség elsősorban lágy. Az erős nő maszk általában valamit takar, nem habitus kérdése. Rátanultál és nem így születtél.

"Jobban szeretem azokat az embereket, akik kíméletlenül őszinték velem. Jobban bírom a kritikát, mint a hamis kedvességet."

"Többnyire minden helyzetet meg tudok oldani, nem szoktam sajnáltatni magam."

"Az életben minden tanít, meg kell látni benne a tanulságot és nem összeomlani."

"Szaladgálok, intézem a családot muka mellett, de megy ez nekem, semmi baj nincsen ezzel."

"Szeretek figyelmes lenni, mindig másoknak segíteni. Azt viszont nagyon nem bírom, ha valaki magát helyezi az első helyre."

"Az igazi szeretet az, amikor szavak nélkül is tudod, hogy a másik mire vágyik. Ha már mondani kell, az nagy baj."

​

Ezek nem az én személyes gondolataim, hanem klienseim önvallomásaiból kiragadott mondatok, amelyek közül néhány életem egy korábbi szakaszában hozzám is közel állt. Azért tudom a legnagyobb alázattal megérteni őket, mert tudom, hogy hová vezettek, mit okoztak lelki, mentális, testi szinten és azt is látom, hogy milyen folyamat következett utána.

​

Különbség van az "erős nő" és a stabil nő között. Az erős nőség a legtöbb esetben sok sérelmet és fájdalmat rejt. Olyan érzelmeket, amelyekhez nehéz közel menni. Nehéz átölelni őket. Való igaz, hogy erő kell ahhoz, hogy a fájdalmakat mindig elfedjük, leplezzük, de ez egy elfolyatott, hosszú távon elpocsékolt belső erő.

​

Ugyanakkor, ez a belső erő nem véletlenül irányul a belső sebtapaszok ragasztgatására. Nem azért, mert rosszak, kevesebbek, gyengébbek lennénk. A velem kapcsolatban álló nőkön azt látom, hogy amint olyan közegbe kerülnek, amelyben nincs ítélkezés, amelyben a legnagyobb "butaság" és "hiba" is elfogadást kap, átölelhető, ez a belső erő a sebek betapasztása helyett azok gyógyulását segíti.

​

A legmélyebb fájdalmakat nehéz egyedül átölelni. Tudd, hogy nem azért kell fenntartanod az "erős nő" pajzsot, mert belül gyenge vagy, hanem azért, mert bizonyos emberek társaságában nem veheted le addig, amíg nem tudod másként megvédeni önmagad. Nem a te hibád, hogy ez így működik benned, mégis te vagy az, akinek erejét felemészti a pajzs fenntartása. Ezért fontos, hogy észrevedd a jelenséget magadban és foglalkozz vele. Keress segítőt hozzá, gyógyítsd, mert van másik út is. Elérhető a stabil nő állapot is. A sebek gyakran nem tűnnek el. Olyanok, mint a heg helye a bőrön. Mindig emlékeztetni fognak valamire, lesz tanulságuk, de megfelelő gyógyítás után már nem fájnak és nem véreznek. Nem szolgáltatnak tapadási pontot olyan emberek számára, akik a fájdalmas lelki sérüléseket használva tudnak téged irányítani.

​

Álljon itt néhány mondat, amelyeket szintén kliensek mondtak. Olyan nők, akik lelke már vágyott arra, hogy letehesse az "erős nő" páncélt és megélje valódi önmagát:

"Mindent megcsinálok, de belül már fáradt vagyok."

"Mintha tompa lennék érzelmileg, egyre nehezebben találok magamra."

"Mintha semmi sem lenne elég, valamit rosszul csinálok."

"Egyre gyakrabban van elegem, nem értem hová veszik el az erőm."

"Gyakran már inkább nem is mondok semmit. Nincs erőm hozzá."

"Az utóbbi időben gyakrabban érzem nehéznek a hétköznapokat. Régebben nem volt ilyen."

Engem túlnyomórészt olyan hölgyek keresnek fel, akik érzik a belső nyomást, érzik, hogy valami nincs rendben, de nehezen látható, hogy mi az. Sok nő történetét, legbelső fájdalmát ismerem és ez még több együttérzést ébreszt bennem.

 

Kérlek, te is igyekezz így tekinteni nőtársaidra, mert senki sem azért fordítja saját maga ellen hatalmas energiáit, mert buta, gyenge vagy bármi hasonló. Sőt, a nők többsége ügyes, nagyon jól tud problémákat megoldani, odaadó, szerethető és mindent megtesz a családjáért. Látszólag rendben van az önbizalma és az önértékelése. Mégis, valami belül nyomja.

​

Ezekben a nőkben egy közös biztosan van: elérkezett az ideje annak, hogy megálljanak. Teljesen mindegy, hogy mi hozza ki ezt belőlük. Megállnak és a lelkünk mélyére néznek. Elég bátrak ahhoz, hogy meglássák, ők hogyan vesznek részt a kapcsolati dinamikában. Mert minden kapcsolati rendszernek van haszna a benne részt vevő emberek számára. Mindenki hasznot húz belőle. Ez a haszon nem biztos, hogy kellemes, azonban szükséges.

​

Például egy kritizaló szülő mellett felcseperedő kislány nőként is kapcsolatba kerül ezzel a dinamikával. Nőként majd az lesz minden vágya, hogy elég jó legyen, miközben a belső erőt abból nyeri, hogy nem lehet elég jó. Amikor nincs mellette valaki, aki kritizálhatja, azt érzi, hogy nincs meg a hajtóerő.

​

Amikor egy kislány úgy nő fel, hogy a szülei szükségletei fontosabbak, csak akkor érzi magát szerethetőnek, ha jól viselkedik, tudja mi a rend és az illem, akkor felnőtt nőként ugyanezt keresi majd. Ha ezt nem várja el tőle valaki, akkor nincs meg a hajtóerő.

​

Amikor egy kislány úgy nő fel, hogy egyedül is jól "elvan", nagyon önálló, ügyes és okos, felnőtt nőként is csak ezt tartja önmagában elfogadhatónak és hatalmas belső energiákat mozgósít azért, hogy a gyengeségeivel még ő maga se találkozzon. Mindent igyekszik irányítani. Pedig a legmélyebb vágya az lenne, hogy az esetlensége is szerethető legyen, de ha ez megtörténne elveszne a hajtóerő.

​

Sok nő nem azért nem látja saját szükségleteit, mert nem akarja, hanem azért mert a belső világa miatt nem engedheti meg magának. És igen, félelmetes és fájdalmas folyamat erre valóban ráeszmélni. Félelmetes, mert amit addig nem csinált, arra nincsenek megoldási módjai. Nem tudja hogyan is lehetne másként csinálni. Emellett attól is fél, hogy elveszíti a belső tüzet, megváltozik. Fájdalmas azért, mert el kell tudnia hordozni a legnagyobb bűntudatot, ami létezik: nem mások árulják el, hanem ő saját magát.

​

Azok a hölgyek, akik át tudják ölelni önmagukban a legnagyobb érzelmi fájdalmaikat is, sokkal stabilabban, empatikusabban képviselik a szükségleteiket és megértőbbek tudnak lenni másokkal. Észre lehet venni azon, ahogyan emberekkel kapcsolódnak. Nem ítélkeznek, nem sajnálnak, nem mondják meg, hogy mi a tuti, nem akarnak irányítani, csak kapcsolódnak. Szerintem ez az igazi belső erő.