
Az ember több annál, amit önmagáról gondol
Az önismeret számomra nem ér véget ott, hogy megértjük, miért működünk úgy, ahogyan.
A gondolataink mellett ott vannak az érzelmeink, a testünk jelzései, az idegrendszeri állapotaink, a kapcsolatainkban szerzett tapasztalataink és az a mód is, ahogyan mindezekhez éppen hozzáférünk.
Ezért a közös munkában nemcsak arra figyelünk, mit gondolsz arról, ami történik veled, hanem arra is, mi történik benned, miközben átéled.
Az önismeret így egyre inkább arról is szólhat, hogyan vagy kapcsolatban önmagaddal. Olyan kapcsolat ez, amelyben az érzéseidnek, szükségleteidnek, határaidnak és testi tapasztalataidnak is helye lehet.
Nem mindig
ahhoz férünk hozzá,
amit már tudunk
Lehet, hogy pontosan tudod, mit szeretnél. Érted a saját működésedet, felismered a visszatérő mintáidat, és azt is látod, hogyan szeretnél másképp jelen lenni egy helyzetben.
Mégsem biztos, hogy mindehhez ugyanúgy hozzáférsz akkor is, amikor valami megérint, feszültséget kelt benned, vagy egyszerűen túl sok történik egyszerre.
Az, hogy egy adott pillanatban mit érzékelsz önmagadból és a környezetedből, hogyan gondolkodsz, mire tudsz figyelni és milyen válaszok válnak elérhetővé számodra, összefügg az aktuális idegrendszeri állapotoddal is.
Ezért kap helyet a közös munkában a test és a jelenlét. A test jelzéseinek érzékelése, a figyelem és a légzés lehetőséget ad arra, hogy egyre korábban észrevedd, mi történik benned, és egyre többféle módon tudj jelen lenni abban, ami történik.
Nem az a cél, hogy folyamatosan kontrolláld magad, hanem egyre könnyebben hozzáférj az érzelmeidhez és a szükségleteidhez, miközben meg is tudod tartani őket.
Amit itt adni tudok, azt nem csak könyvekből tanultam
Ábrahám P. Krisztina vagyok,
mentálhigiénés szakember,
fókusztréner-jelölt és mediátor
Az életemben nekem is voltak időszakok, amikor könnyebb volt működni, helytállni, továbbmenni, mint igazán kapcsolatban maradni azzal, ami bennem történik. Ismerem azt, milyen sokáig lehet úgy helytállni, hogy kívülről talán erősnek és céltudatosnak látszol, miközben belül elfogysz. Odafigyelni mások érzelmeire, és közben azt várni, hogy majdcsak valaki rád is figyel. Szinte magadba harapva felszabadulni olyan kapcsolatból, amely kötélként fonódik köréd.
Sok mindent előbb tapasztalatként ismertem meg, és csak később kaptam hozzá szakmai nyelvet, összefüggéseket és módszereket.
Talán ezért sem az érdekel elsősorban, hogy megmagyarázzam valakinek, miért működik úgy, ahogyan. Sokkal inkább az, hogy ott tudjak lenni vele abban, ami éppen történik, és együtt lehessünk kíváncsiak arra, mi van benne.
A szakmai tudásom keretet ad ehhez. A saját utam pedig megtanított arra, milyen sokat jelenthet, amikor valaki nem akar rögtön megváltoztatni valamit, hanem képes veled maradni abban, ami éppen van.
Ha többet szeretnél tudni a szakmai életutamról és arról, hogy mi vezetett idáig, megnézheted.

Amikor valaki nehezen meri megmutatni előttem azt, amit önmagához is nehéz közel engednie, azt mondom:
Megjártam a saját poklomat és megszeretgettem.
Így képes vagyok a tiédben is veled lenni.
Így vagyok veled...
Nem azzal kezdem, hogy hová kellene eljutnod.
Arra vagyok kíváncsi, mi történik benned ott, ahol éppen vagy.
Nem kell előttem jobban lenned, összeszedettebbnek lenned, vagy már tudnod, mit szeretnél másképp.
A közös munkában figyelmet kap mindaz, ami éppen hozzáférhető számodra, és az is, amihez még nehéz közel kerülnöd.
Innen indulunk.

